Hűséges vásárlóinknak 5% extra kedvezményt biztosítunk!
Fenntartható fejlődés és műszaki eszközei
Képzési idő: 13 hét
A városi ember életének több mint 90%-át mesterséges környezetben, valamilyen épületben, vagy közlekedési eszközben tölti. Nem lehet közömbös számunkra munka- és lakóhelyeink belső kialakítása, de az sem, hogy létrehozásuk és használatuk milyen hatással van az ökológiai rendszerekre. Már széles körben ismert az energia-átalakítási folyamatok szennyezőanyag kibocsátással járó, klímaváltozást előidéző hatása. Fontos tudnunk azt is, hogy egy ország teljes energiaszükségletének csaknem felét épületeink "fogyasztják" el.
Építési hibák
Képzési idő: 13 hét
Az építészeti tervezés és kivitelezés során elkövethető hibák száma és sokszínűsége szinte végtelen, az építőiparban dolgozó szakemberek naponta találkozhatnak a legkülönfélébb problémákkal. Ezek elkerülése, megelőzése minden érintettnek érdeke, hiszen a bekövetkezett károk, előforduló hibák utólagos javítása, a csúszások, átépítések jelentős többletköltséggel járnak.
Az on-line szeminárium hasznos segítséget nyújthat építtetőknek, építési vállalkozásoknak, műszaki ellenőröknek, igazságügyi szakértőknek, építési projekt managereknek, ingatlan szakembereknek.